HARCMŰVÉSZETEN TÚL 2017/3

2017 FINA Masters

 

Augusztus 7-től 20-ig tartott a Fina Masters, melyen a senior úszósportolók vettek részt. Orgoványi Szilvia, a Törökbálinti Sport Egyesület tagja, már fiatal kora óta műugró, a világbajnokságon két számban is indult.

Milyen számban indult, és hányadik helyezést érte el?

Igazából nem a helyezés számít, hanem, hogy az ember elindulhat egy ilyenen. Egyébként az  egyméteres és  háromméteres szinkron számban indultam, előbbinél 11., utóbbinál 10. helyezést sikerült elérnem.

Hogyan zajlott a verseny?

Hat különböző ugrást kellett bemutatni, egyméteres magasságból kicsit nehezebb is, hiszen közelebb van a víz, pontosabban és precízebben kell kivitelezni az ugrást, összességében nagyobb koncentrációt igényel. Igazából nem is az a lényeg, hogy milyen magasról ugrasz, hanem a technika a fontos.

Három méterről szinkron ugrás volt, ott az a legfontosabb, hogy egyszerre érkezzünk vízbe, minden mozgás egyszerre történjen. A társam Kormos Lívia volt, Kormos Villő műugró anyukája.

Hogyan zajlott a felkészülés? Mik a tervek a jövőre való tekintettel?

Általában hetente háromszor jártam edzésre, ám egy időre abbahagytam a sportot. Körülbelül egy éve kezdtem újra, a felkészülés ideje alatt természetesen sűrűsödött az edzések száma is.

Egyelőre nincsenek tervek, ha tudok továbbra is edzeni, akkor mindenképpen szeretnék még versenyezni, ugyanakkor az a legfontosabb, hogy szeretem csinálni.

GRATULÁLUNK az egész egyesület nevében, ÍGY TOVÁBB Sylvi!

 

No Comments Yet.

Leave a comment