Shaolin



A Shaolin Kung-fu a világ egyik legismertebb harci művészete, amely több mint 1500 éves. Ez az első rendszerezett stílus, amely alapját képezi csaknem az összes ma létező küzdelmi irányzatnak. Szoros kapcsolatban áll a Chan buddhizmussal.

A legenda szerint egy napon három ember indult neki, hogy megmásszon egy magas hegyet. Az egyik oldalon egy taoista igyekezett felfelé, aki a Tao Te King tanításain elmélkedett. A hegy másik felén egy földesúr ballagott, és azon törte a fejét, hogy hogyan nyerhetne ki még több pénzt a földjeiből. Egy harmadik lejtőn pedig egy indiai buddhista szerzetes menetelt a hegycsúcs irányába, közben maláját morzsolgatva Buddha nevét ismételgette.

Mind a hárman elérkeztek egy kőpárkányhoz, és mivel már nagyon magasan jártak, úgy döntöttek, hogy itt megpihennek. Egyszerre beborult az ég, és a felettük hömpölygő felhőben egy látomás tárult eléjük. Két szerzetes jelent meg: az idősebb mesélt a fiatalabbnak egy templomról, ami a Shao hegy lábánál áll egy ligetben. A három ember jól látta a helyet, ahová a szerzetes mutatott, és elhatározták, hogy másnap elmennek oda, és megszerzik azt a helyet.

A szerzetes nem tudott aludni, így még éjszaka megkereste a templom helyét, és két fa közé elásta a saruját, hogy megjelölje a területét, ahova buddhista iskolát akart építeni. A taoista kora hajnalban kelt, elsietett arra a helyre, és beleszúrta a botját a földbe a két fa közé, pont az elásott saruba. A földesúr dél körül kelt, szépen kiballagott a ligethez, majd kalapját ráakasztotta a leszúrt botra.

Másnap, amikor mind a hárman visszatértek a területükre, nagy veszekedés tört ki arról, hogy ki a jogos tulajdonos, hisz mindhárman megjelölték. Szerencsére pont arra járt Xiao Wen császár, így őt kérték meg, hogy döntsön. Mivel a saru volt legalul, nyilvánvaló volt, hogy annak a tulajdonosa járt ott először, ezért a szerzetesnek ítélte a területet, azzal a feltétellel, hogy egy templomot épít oda.

A szerzetes, akit egyébként Ba Tuo-nak hívtak, örömmel tett eleget a feltételnek, és egy kút köré fel is építette a Shaolin templomot, mellyel kezdetét vette a a Shaolin története. Ba Tuo később arról is ismertté vált, hogy a kútból 500 rúgással húzta fel a vizet.

A Déli Shaolin irányzat kialakulása

Az északi Shaolin templomban Tamo érkezése után szépen fejlődött a kung-fut és a Chan buddhista meditálást tanuló szerzetesek hada. Elérkezett azonban a nap, amikor Tamo észrevette, hogy már öregszik és tudta, hogy egyvalakinek át kell adnia minden tudását, hogy az folytathassa munkáját. Kihirdette tanítványai között, hogy azt tanítja meg mindenre, aki a legszebb verset írja neki.

A szerzetesek neki is láttak a feladatnak, de egyikük, a hatodik tanítvány, nem tudott írni, ezért úgy döntött, szóban mondja el versét Tamonak. A legszebb vers a hatodik tanítványé lett, de mivel nem írta, ahogy azt Tamo kérte, nem ő lett a kiválasztott, hanem a második tanítvány.

Ezen nagyon megsértődött, és elment délre, hogy ott nyisson iskolát. A déli iskola sokáig sokkal virágzóbb volt, mint az északi, mert a hatodik tanítvány jobb vezető volt, és jobban tudott szólni az emberekhez


Shaolin ji ben gong shi ba shi
Shaolin tizennyolc alapgyakorlat

I. rész