Történelem


A legenda állításainak ellent mondanak a történelmi adatok, melyek szerint a kung fu valójában ősi indiai harcművészetektől származtatható és körül-belül 4000 éve jelent meg Kínában. A szó jelentése meglepő lehet a nyugatiak számára, hisz nincs több köze a verekedéshez mint a festészetnek vagy az építészetnek. Így hangzik: Az előre eltervezett munka elvégzése, s a hosszú, kitartó munka eredménye és annak tökéletesítése. Ha például egy festő eltervezi, hogy lefest egy hegyet, és ez hosszan tartó kemény munkájába kerül, és befejezi akkor ez is kung fu. Kínában a harcművészeteket a Wu Shu szóval illetik. Mára több mint 300 különböző stílus alakult ki a kung fu-n belül.

Shaolin rend születése Kr.u. 527-re tehető, amikor is egy indiai Buddhista mester, (egy brahman király, Sughanda harmadik fia) akit Bodhidharma-nak vagy kínaiul Tamo-nak hívtak megérkezett Kínába, mivel haldokló mesterének, Mu He Jia Ye-nek, ígéretet tett, hogy terjeszteni fogja a Chan Buddhizmust. Mikor Leung Császár meghallotta, hogy egy ilyen nagy ember érkezett, meghívta magához udvarába. A Császár rengeteg templomot, szobrot és szentélyt építtetett, és sok adománnyal támogatta a Buddhista egyházat.Mikor Tamo eljött hozzá, a Császár három kérdést tett fel neki. Az első: “Annyi mindent adtam a Buddhista egyháznak. Közelebb jutottam ezzel a Nirvánához?(Mit kapok ezért?)” Boddhidharma válasza: “Nem jutottál közelebb, nem kapsz semmit.” Ez nem tetszett a Császárnak, de azért feltette második kérdését: “Létezik Buddhista Isten ezen a földön?” A válasz: “Nem.” A Császár ezek után ingerülten megkérdezte: “Ki vagy Te?” Erre Tamo azt felelte, nem tudja. A Császár ekkor elküldte a szerinte bolond embert.

Bodhidharma a hegyekben lévő Shaolin templom felé vette útját, hogy találkozzon a szutrákat fordító szerzetesekkel. Amikor megérkezett a templomhoz, Fang Chang, a főapát, nem engedte be attól tartva, hogy térítő, vagy külföldi bajkeverő, aki megrontja a szerzeteseit. Miután a szerzetesek elutasították egy közeli barlangba húzódott vissza. A legenda szerint kilenc évig meditált itt és ez alatt az idő alatt sem az ételt sem az italt nem fogadta el amit a szerzetesek hordtak fel neki. A sziklafalon, ami előtt meditált, a mai napig látszik árnyékának beégetett nyoma, és szemei kitartó nézésével lyukat fúrt a sziklába. Olyan mélyen tudott meditálni, hogy hallotta a hangyák sikítását. Egy nap meditáció közben véletlenül elaludt és ezért olyan dühös lett magára, hogy levágta szemhéjait. Tea cserje nőtt ki azon a helyen ahová eldobta őket, és ennek a teának a segítségével később a szerzetesek tovább ébren tudtak maradni.A templombeli szerzetesek egyre gyakrabban jártak fel hozzá, mert rájöttek, hogy milyen nagy mester Ő valójában, és arra kérték, tanítsa őket. Tamo mindig elutasító volt, de egyszer azt találta mondani, hogy majd tanítalak, ha piros hó esik. Erre az egyik pap, Ho Kai -későbbi első tanítványa- levágta a bal kezét ezzel bizonyítva a mester iránt érzett tiszteletét. Mivel tél volt, vére pirosra festette a havat, így Tamo tanítványaivá fogadta őket.

A Császár is tudomást szerzett róla, hogy egy nagy tudású bölcs költözött a templomba, ezért elment meglátogatni. Mikor meglátta azonnal felismerte és elmesélte szerzeteseinek, hogy milyen zagyvaságokat válaszolt neki. A legbölcsebb pap erre azt mondta: “Boddhidharma minden kérdésre tökéletes feleletet adott, hiszen a Buddhizmus lényege nem a külsőségekben rejlik, hanem a belső értékek felfedezésében; a megvilágosodást csak önerőből lehet elérni; és az hogy nem tudja, hogy ki Ő, azt jelenti, hogy a Buddhizmusban nagyon magas szintet ért már el, mivel arra kell törekedni, hogy felülemelkedjünk az egyénen.” A Császár ennek hallatán megszégyenülten távozott.

Bodhidharma amikor csatlakozott a szerzetesekhez megfigyelte, hogy nincsenek jó fizikai kondícióban. Napi programjuk nagy része megegyezett a középkori Ír szerzetesekével, ami abból állt, hogy órákon át asztalaik fölé görnyedve fordították a kézírásos szövegeket. Ebből kifolyólag a papoknak még a legalapvetőbb Chan Buddhista meditációkhoz sem volt megfelelő a fizikumuk. Hogy ezen változtasson, Tamo mozdulatsorokat tanított nekik és nap mint nap gyakoroltatta velük. (Indiában a királyi kasztban, minden fajta vallást és művészetet el kellett sajátítani, így Tamo a harcművészetekben is igencsak jártas volt. Innen, és az indiai hatha és raja jóga módosításaiból vette a gyakorlatait) Ezek a gyakorlatok fokozták a chi áramlását és fejlesztették az erőnlétet. Az indokínai ikonográfia 18 alapállatának mozgásán alapultak (pl.: tigris, szarvas, leopárd, kobra, kígyó, sárkány, stb.). Ezek lettek a Shaolin kung fu alapjai. Később a Pap 18 Ökle néven emlegették ezt az első gyakorlatot, sőt egyesek szerint a Ba Duan Jin is Tamo-tól származik.Nehéz megállapítani, hogy mikor vált harcművészetté. A Shaolin templom elszigetelt helyen volt, ahol az átutazó banditák és kóborló vadállatok állandó problémát jelentettek, így a harcművészet az egészség megőrzésén túl már a templom védelmét is ellátta. Egy idő után ezeket a mozdulatokat, technikákat egy önvédelmi rendszerbe foglalták, és részletesen lejegyezték. Ahogy múlt az idő, ez a Buddhista irányzat egyre különlegesebbé vált a harcművészet oktatása miatt. Ez nem azt jelenti, hogy Tamo találta fel a harcművészetet, hisz az már évszázadok óta létezett Kínában. A zárt templomban viszont lehetségessé vált rendszerezni az oda bekerülő stílusokat, vagy új stílusokká formálni őket, így ezek kizárólag shaolinná váltak.

Egy nagy probléma van, ami a nyugati történészeket foglalkoztatja: Hogyan fér össze a Buddhizmus erőszakot tiltó tanítása a shaolin legendás küzdelmi technikáival? A válasz: A shaolin gyakorlója sohasem lehet a támadó, és sohasem használhatja a leghalálosabb technikákat ellentámadásként. A kung fu tanulása az erőszak megértéséhez vezet, és így könnyebb elkerülni a konfliktusokat. A Buddhisták nem fogadják el a támadójuk kihívását, csupán saját technikáját fordítják ellene, nem bántanak senkit, csak nem engedik, hogy az ellenük irányuló támadás célba érjen.

A Shaolin filozófia a Buddhizmusból indult ki, de aztán Taoista elveket is befogadott, így az akkori fő vallások keveréke lett. Újabb templomokat is építettek Henanban, amire azért volt szükség, mert a meglévő templomokat állandó támadások érték, mivel a császár és a helyi vezetők féltek a papok hadierejétől. Shaolin menekültek gyakran másik templomba mentek tanítani, vagy magántanítványokat fogadtak (in Pai). Előfordult az is, hogy új templom jött létre (Fukien, Kwangtung) de az is, hogy egy már meglévő templom vált Shaolinná (Wu-Tang, O Mei Shan). A politikai szerepet vállaló szerzetesek (mint a legendás Fehér Szemöldök és Hung Tze Kwan) sok kellemetlenséget és bajt okoztak a többi zárkózott szerzetesnek.

A Shaolin Templomot négyszer égették fel: 1570-ben, 1640-ben, 1723-ban és 1928-ban. Ezek közül az 1723-as volt a leghíresebb és egyben legbrutálisabb. Augusztus 11-én történt egy beépített mandzsu Bak Mei(Fehér Szemöldök), közrejátszásával. A Mandzsuk alattomos támadását (megmérgezték a vizet) csak öt pap élte túl, de ők nem hagyták kihalni a tradíciókat és a tudást. Kint kezdték tanítani a shaolin technikákat, majd a templom újjáépítése után visszatértek és az ország templomait járva gyűjtötték össze a Shaolin kung fu darabkáit. Az öt túlélő közül kettőnek a nevét is őrzik a feljegyzések. Hung Sin Qua és Funk Si Yu fejenként ezer mandzsuval végzett. Utóbbi arról volt ismert, hogy speciális edzése és fürdője hatására egész teste sérthetetlen volt, egyetlen pontot kivéve. Később sajnos ellenségeinek sikerült egy küzdelem során a magasba ugrasztani és végezni vele. A Templom modernkori történelme szinte kizárólag háborúkból állt. A Shaolin papok közül sokan csatlakoztak a nemzeti császárellenes mozgalmakhoz, ahol Bokszolóknak nevezték őket. Egyre több külföldi hatalom tört be Kínába és harcolt a Császárhű katonákkal, valamint a Nemzeti hadsereggel (ezek egyébként egymással is hadban álltak). Mivel taktikájuk az volt, hogy aki nem áll melléjük, az ellenség, a Shaolin templomokat és szerzeteseket mindenki rutinszerűen irtotta. A papok közül rengetegen a hegyekbe, vagy külföldre menekültek és csak reménykedtek benne, hogy a shaolin tudása fennmarad, még ha a templomokat le is rombolták.

A kínai kormány 1970 körül kezdte meg a templomok újjáépítését, addig a lőgyakorlatokhoz használták célpontként. A szerzetesek visszatérte után a templom egy ideig zárva volt a külvilág előtt, de aztán megnyitotta kapuit és mára a kínai turizmus egyik központja.


Shaolin ji ben gong shi ba shi

Shaolin tizennyolc alapgyakorlat

2. rész